Tegnap, kedden látogatást tettem Adriennél.

Ezt egyrészt nagyon vártam, hiszen egyre komolyabban érdekel a makrobiotikus táplálkozás. Ugyanakkor éreztem, hogy nem vagyok jól: mintha nehéz és fájó köveket cipelnék a hasamban.

Út közben sikerült is eltévednem, s a Bibó István téren kifeküdtem a fűre a kimerültségtől, mint egy büdös bogár. Persze, senki se kérdezte meg, hogy "kislány, valami baj van?"

Nagy nehezen megtaláltam Adriennék otthonát, ám addigra teljesen kimerültem a fájdalmaktól és a gyengeségtől.

Adrienn ugyanakkor tüneményes, a kislánya, Abigél "Bibi" nemkülönben. Miközben úgy ültem nála a konyhaszéken,  mint egy zsák elfolyó és jajgató krumpli, Adrienn kitartóan magyarázott és mutogatott. Palacsintatésztában kirántott tofu. Makrobiotikus szushi, isteni Miszo-leves. Mind-mind mennyei és meghökkentően egyszerűen elkészíthető, kímélő fogások. Érzem, hogy ez kell nekem, érzem, hogy jó lesz. S legfőképp hiszek abban, hogy én magam is tenni fogok, teszek a gyógyulásom érdekében. Úgyhogy el is határoztam, mindenképp beiratkozom a számomra még megjegyezhetetlen nevű Zsuzsi makrobiotikus főzőtanfolyamára. Ami viszont a legeslegjobb érzésem volt, az Adrienn önzetlen segíteni akarása, készségessége és barátságossága. Ám hiába minden, fél 4-körül sűrű elnézések közepette elbúcsúztam, mert egyre gatyábbul éreztem magam. Esélye sem volt már nálam a tömegközlekedésnek, taxit kellett hívnom, pedig egyáltalán nem szívlelem ezt az állatfajt.

Az úgy volt, hogy Adri után találkozom egy újsütetű barátnőmmel, Tündével, akivel egy parfümimádó csoportban ismerkedtem meg. Gyönyörű és intelligens nő, s mit ad Isten, mellráktúlélő. Egy kicsit csajoskodni akartunk a plázában, rúzst venni, kávézgatni, röhögni, és egyetlen szót sem ejteni a betegségről.

Ciki, avagy sem, fel kellett hívnom Tündét, hogy ne várjon: bármennyire is szeretném, le kell feküdnöm, annyira rosszul vagyok. Természetesen megértette. Ki, ha ő nem?

Délután fél 4-kor be is dőltem az ágyba, szerencsére a férjem hazaérkezett, és haza tudta hozni az iskolából Misókát. Ötkor azonban telefoncsörgés riasztott fel, s első kábulatomból a főszerkesztőm hangja ébresztett fel. 

N. Tünde, az A torna "anyja" hívta fel a szerkesztőséget, csakis azért, hogy engem pocskondiázzon, lejárasson a főnökeim előtt. Kérdőre vonta szakmai kvalitásaimat és jó szándékom, majd perrel fenyegette a kiadót.

Ezt a hülye picsát!

Újságírói hivatásom majd 15 éve alatt egyetlen egyszer sem fordult mindez elő velem, sosem találkoztam még ilyen rosszindulatú nővel, aki bár gyógyítónak vallja magát, mindent megtett, hogy alávágjon egy embertársának. Próbálok az ilyen alakokhoz együttérzéssel állni, hiszen nekem okozott néhány kellemetlen órát, ám saját magának az egész életét pokollá teszi. A gádzsinál már csak a családját sajnálom jobban.

A telefon után aléltan estem vissza az ágyamban, s majd 12 órai alvást követően reggel fél 8-kor ébredtem, férjem szerint olyan arccal, mintha egy kiadós botoxkúrán vettem volna részt. Hálát érzek, hogy olyan emberek vesznek körül, mint Adrienn, és Tünde. No persze, nem az A-NYANYA. :-)